Latinovits Zoltán - Krúdy - Fantázia (1978)

[jeszenakjanos]

Latinovits Zoltán - Krúdy - Fantázia (1978)

„Leányának, Krúdy Zsuzsának enyészetűző könyve magyarázza, melynek lapjain a Krúdy-arc sok rejtett vonása kirajzolódik? Egyre gyakrabban látom: jött velem szemben a Sziget sétányán. Gyerekkori emlékem magyarázza? Öt-hat évesen még láthattam éppen mint nekem ismeretlent - ez a kép rejtőzött el bennem ősképként?



Olyan emlékem nincsen, hogy Krúdy Gyula a Krúdy Gyula utcában közeledik felém, szálasan, piros arccal, félrehajtott ősz fejjel (mely utca állí­tólag azért jött el a Józsefvárosba, hogy megkeresse Krúdy eltűnt, kedves kocsmáit). Mindig ugyanott látom: a Szigeten. A hosszanti sétányon, amelynek mentén akkoriban még a lóvasút járt, s amelyet én, minden bizonnyal szeleverdin, nemrégen Krúdy-sétánynak neveztem el. Vajon ugyanazokba a nyomokba lépek a kanyargó gyalogúton, melyeket egykor ő hagyott hátra?

Ezeken az utakon járva gondolta ki és a ma már romjával emlékeztető sárga ház egyik ablaka mögött í­rta le lila tintával a „Krúdykat”, az Őszi versenyektől a Napraforgóig, az Asszonyságok dí­jától a Flóták és lugasokig. A Krúdykat, amelyek - úgy mondják - ellenállnak annak, hogy eljátsszák őket: semmilyen más művészet nyelvén nem mondható el, tehát alkalmazhatatlan, ami ennyire szuverén.

Nekem is úgy tűnik, hogy a Krúdy-mű mindenkit levetett a hátáról, aki be akarta törni, egészen Huszárik jöttéig. Huszárik Zoltán megtalálta az egyetlen módot: nem alkalmazta, hanem a képzeteit közölte róla. Nem Krúdyt akarta megváltoztatni, hanem a nézőt: nem Krúdyt alkalmazta filmre, hanem a nézőt alkalmazta Krúdyra.

Az én Krúdy-fantáziám megformálásához a Szinbád-film gondolata adott bátorságot. Eszembe jutott, hogy megcsinálhatnám a magyar filmtörténet legtárstalanabb csillagának audití­v parafrázisát, s benne egyet és mást elmondhatnék még Krúdyról.

A hangfantázia Krúdy képzeteire épüljön, arra, hogy Krúdy emberközpontú képzeteinek legtöbbje hangzó képzet. S arra épüljön, hogy Krúdynál a halottak úgy élnek tovább, mintha mi sem történt volna velük, de az élő ember néha mozdulatlanul olvad környezetébe, olyan magára hagyott, félénk és tehetetlen. Negyvenéves korára elhagyja férfiúi ereje, és egyetlen cselekvése és boldogsága, hogy a mulatságosságig játszik a gondolattal: ő az egyedüli férfi, akit meghallgatnak a nők.

Az esőcseppektől a csillagokig a világ sokféle jelensége bizonygatta már hangfantáziámban, hogy az ember képzelete szí­vesen népesí­ti be emberlélekkel a természetet, emberré varázsolja még környezete tárgyait is. A Krúdy-fantáziában is valahogy í­gy szólal meg az ember magányossága: Rezeda Kázmér hangján Rezeda Kázmér írnyéka, Antónia hangján Rezeda Kázmér Alma, és Kisilonka Jácint hangján a Borospohár, amely meghallgatja a mélyére bámuló fuvolajátékost és csodadoktort.

Az „audití­v parafrázis” egy mellékesebb ponton hí­ven idézi a filmet: a „gyomor örömei” motí­vummal és egy mindent meghatározó és betöltő ponton: főszereplőjével. E lemez megjelenésekor azonban Latinovits Zoltán már ott ül Szinbád-Rezeda Kázmér asztalánál, ott köszönti poharát a százesztendős, ezeresztendős, öröktől fogva az időtlenség sétányán közeledő Krúdyra. Török Tamás

Török Tamás rádiókompozí­ciója
Kí­sérőzene: Hidas Frigyes

Szereplők:
Rezeda Kázmér és írnyék Latinovits Zoltán
Antónia és Alom Császár Angéla
Kisilonka Jácint és Borospohár Szénási Ernő
Alvinczi Eduárd Turgonyi Pál

Közreműködik:
Bajcsay Mária, Bars József, Galvay Erzsébet, Gömöri István, Holl János, Horváth Ottó, Illyés Mária, Kristóf Tibor, Pólyák Zoltán, Somfai Éva, a Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekarának szólistái

Rendezte: Török Tamás

A Magyar Rádió felvétele (1974)

1. Zene Krúdy-mondatokból 3'25”
2. Készülődés a Fácán-vendéglő táncára 8'17”
3. Antónia szí­nváltozásai 10’02”
4. Az óbudai csodadoktor 4'55”
5. A Szigeten 9'07”
6. Zene Krúdy ^mondatokból 0’51”
7. A Borz utcai ház titka 8'49”

Linkeket csak regisztrált tagok láthatják!  Bejelentkezés :::  Regisztráció