- Témaindító
- #1
- Csatlakozás
- 2015.10.26.
- Üzenetek
- 2,736
- Reakció pontszám
- 2,229
- Díjak
- 3
- Kor
- 2023
Friedrich Klára - Szakács Gábor - Ősök és írások
Friedrich, Klára - Szakács Gábor - Kőbe vésték, fába rótták
Amikor húsz évvel ezelőtt a rovásírás tanulmányozásába, kutatásába, majd terjesztésébe és oktatásába kezdtünk, egyik célunk annak bizonyítása volt, hogy a rovásírás él, nem egy halott művelődéstörténeti emlék, amelyről csak idegen szavakkal teletűzdelt tanulmányokban lehet értekezni. Nem XX. században alkotott nyakatekert szabályok szerint tanítjuk, hanem ahogyan ki tudja hány évezreddel ezelőtt a juhász megtanította írni a bojtárt, mindenféle szakfelügyelő és szaktanácsadó fontoskodása nélkül. Gágoghatnak a gőgös önjelölt tudóskák, nem ők, hanem a sok fáradozás árán megőrzött rovásírásos emlékek közvetítik az ősök üzenetét. Ezen emlékek tiszteletteljes megismerése és a rovásírás gyakorlata, mindennapi használata, továbbadása révén léphetünk csak rá arra a gyönyörű, de nehéz útra, amely a magyarság múltját és jövőjét köti össze. pdf 2008
Kőbe vésték, fába rótták – üzeni a cím. Amikor Friedrich Klárával, feleségemmel azon törtük a fejünket, hogy mivel jelezhetnénk egyértelműen a Tisztelt Olvasó számára már a borítón is a kötet tartalmát, hirtelen eszébe jutott készülő lemezünk – Pogány imák –, A múlt üzenete című nyitódalának fentebb olvasható sora. Nem gondolkoztunk tovább.
Úgy éreztük, ebben mindaz benne foglaltatik, amiről szólani kívánunk, és amiről szólanunk kell. Persze, nem volt kétséges, hogy őseink írásáról, a rovásírásról és annak rejtélyeiről, de tegyük ezt oly szent akarattal, és körültekintéssel, hogy régi műveltségünket, örökségünket ártó kezek soha többé ki ne törölhessék a magyar könyvforgató tudatából. Mert az Istenek hagyták reánk.
Amikor jó két évtizeddel ezelőtt, a múlt század ’80-as éveiben egyre lelkesebben olvastuk az akkori Magyarországon valós őstörténetünkről csak hellyel-közzel hozzáférhető szakirodalmat, nem gondoltuk, hogy napjainkra százak jelentkeznek a Kárpát-medencei rovásírás-versenyünkre, hogy segíthetjük rovásíró egyesületek, szakkörök alakulását határon innen és túl, hogy 2004-ben megjelenik az első rovásírásos újság.
Minderre nem lett volna lehetőségünk, ha nem találunk rá olyan rég elhunyt, illetve ma is velünk élő tanítókra, akik az élet legkülönbözobb területein alkották meg életművüket és segítettek bennünket az előbbre lépésben. Ők a példaképeink. Többen közülük mindeddig nem kapták meg azt a széles körű elismerést, amit tudásuk és tevékenységük alapján megérdemeltek volna. Márpedig a jövő a múltból és a jelenbol építkezik. Senki sem úgy születik, hogy mindent tud. Ismereteit valakitől kapja, tanulja, és azt illik megköszönni.
Ebben a kötetben példaképeink iránt érzett hálánkat „kőbe véssük, fába rójuk”, ahogyan őseink is tették az ő elődeik tiszteletére. pdf 2005
Friedrich, Klára - Szakács Gábor - Kőbe vésték, fába rótták
Amikor húsz évvel ezelőtt a rovásírás tanulmányozásába, kutatásába, majd terjesztésébe és oktatásába kezdtünk, egyik célunk annak bizonyítása volt, hogy a rovásírás él, nem egy halott művelődéstörténeti emlék, amelyről csak idegen szavakkal teletűzdelt tanulmányokban lehet értekezni. Nem XX. században alkotott nyakatekert szabályok szerint tanítjuk, hanem ahogyan ki tudja hány évezreddel ezelőtt a juhász megtanította írni a bojtárt, mindenféle szakfelügyelő és szaktanácsadó fontoskodása nélkül. Gágoghatnak a gőgös önjelölt tudóskák, nem ők, hanem a sok fáradozás árán megőrzött rovásírásos emlékek közvetítik az ősök üzenetét. Ezen emlékek tiszteletteljes megismerése és a rovásírás gyakorlata, mindennapi használata, továbbadása révén léphetünk csak rá arra a gyönyörű, de nehéz útra, amely a magyarság múltját és jövőjét köti össze. pdf 2008
Kőbe vésték, fába rótták – üzeni a cím. Amikor Friedrich Klárával, feleségemmel azon törtük a fejünket, hogy mivel jelezhetnénk egyértelműen a Tisztelt Olvasó számára már a borítón is a kötet tartalmát, hirtelen eszébe jutott készülő lemezünk – Pogány imák –, A múlt üzenete című nyitódalának fentebb olvasható sora. Nem gondolkoztunk tovább.
Úgy éreztük, ebben mindaz benne foglaltatik, amiről szólani kívánunk, és amiről szólanunk kell. Persze, nem volt kétséges, hogy őseink írásáról, a rovásírásról és annak rejtélyeiről, de tegyük ezt oly szent akarattal, és körültekintéssel, hogy régi műveltségünket, örökségünket ártó kezek soha többé ki ne törölhessék a magyar könyvforgató tudatából. Mert az Istenek hagyták reánk.
Amikor jó két évtizeddel ezelőtt, a múlt század ’80-as éveiben egyre lelkesebben olvastuk az akkori Magyarországon valós őstörténetünkről csak hellyel-közzel hozzáférhető szakirodalmat, nem gondoltuk, hogy napjainkra százak jelentkeznek a Kárpát-medencei rovásírás-versenyünkre, hogy segíthetjük rovásíró egyesületek, szakkörök alakulását határon innen és túl, hogy 2004-ben megjelenik az első rovásírásos újság.
Minderre nem lett volna lehetőségünk, ha nem találunk rá olyan rég elhunyt, illetve ma is velünk élő tanítókra, akik az élet legkülönbözobb területein alkották meg életművüket és segítettek bennünket az előbbre lépésben. Ők a példaképeink. Többen közülük mindeddig nem kapták meg azt a széles körű elismerést, amit tudásuk és tevékenységük alapján megérdemeltek volna. Márpedig a jövő a múltból és a jelenbol építkezik. Senki sem úgy születik, hogy mindent tud. Ismereteit valakitől kapja, tanulja, és azt illik megköszönni.
Ebben a kötetben példaképeink iránt érzett hálánkat „kőbe véssük, fába rójuk”, ahogyan őseink is tették az ő elődeik tiszteletére. pdf 2005
Code:
⚠
A kód megtekintéséhez jelentkezz be.
Please log in to view the code.